Tudós, próféta és denunciáns

avagy

Konok Péter mint társadalmi jelenség



Él az országban egy személy, akinek csoportunk roppant nagy szálka a szemében. A Barikád Kollektíva létezése úgyszólván az ő személyes hiúságát sérti. Néhány évvel ezelőtt megelégedett azzal, hogy zárt körben terjesszen rólunk sötét pletykákat, de amióta a „baloldali radikalizmusról” írott könyve rákényszerített minket, hogy munkásságáról egy brosúra formájában nyilvános kritikát mondjunk, elérkezettnek látta az időt, hogy rágalmait immár a széles nyilvánosság elé bocsássa.

Ám legyen! Ez a tény önmagában nem lenne számunkra érdekes. Könyvével azért foglalkoztunk, mert annak témája a proletariátus mozgalma. Nem fogjuk elismételni mindazt, amit ott leírtunk: a füzet („a kommunizmus gyermekbetegsége”? Avagy egy szocdem revizor ámokfutása az osztályharc világában) elérhető a honlapunkon. Könyvének leghasznavehetőbb részei más szerzők elhallgatott munkáinak kivonatai (gondolunk itt például Philippe Bourrinet Ante Ciligáról szóló cikkére), egyébként az írás nem csak szemléletében burzsoá és konformista, hanem sokhelyütt „tényközlései” is hiteltelenek.

Munkásságára többé nem szándékoztunk nyilvánosan reflektálni. Hogy most mégis megtesszük, azt nem holmi revansvágy indokolja (rágalmait olvasva nem érezzük sértve magunkat, bár természetesen – miért is tagadnánk? – mindig jól esik visszaütni), hanem élünk az alkalommal, hogy a „közéleti ember” típusát annak egy szinte vegytiszta példáján keresztül leplezzük le.

Konok Péter neve az ezredforduló környékén bukkant fel a magyarországi fél- vagy egészen tudományos folyóiratok (Eszmélet, Klió stb.) hasábjain. Mint forradalmár szerzők fontos műveinek fordítója (Debord: A látvány társadalma), interpretátora (Arsinov: A mahnovista mozgalom története), illetve mint munkásmozgalom-történeti tanulmányok szerzője (A trockizmustól a tanácskommunizmusig. A magyarországi baloldali kommunizmus és a „Hartstein-csoport”; A lehetetlent követelve… A szituacionisták szerepe a hatvanas évek radikális mozgalmaiban stb.) szerepelt. Politikai nézeteit nem csak témaválasztásaival, hanem írásainak hangvételével is buzgón igyekezett érzékeltetni. Igazi színfolttá vált a magyarországi baloldali szerzők palettáján, aki új elemet hozott a szocializmus mibenlétéről szóló végtelenül unalmas, folyton (azóta is) körbejáró diskurzusaikba. Egyszóval: „személyiség” lett belőle, akinek „véleményével”, „munkásságával” számolni kell. Ő lett a magyarországi baloldali miliő „még annál is baloldalibb” fenegyereke. (No azért mégsem volt akkora kuriózum. Egy kis utánajárás után kiderül, hogy azóta ilyen-olyan formában ezerszer újraközölt írásai javarészt tárgyi hibáktól hemzsegő kompilációk, és még legszemélyesebb, szinte lírai kiszólásait is másoktól plagizálta. Hiszen „forradalmi copyright” nincs, tehát mások által megélt érzésekről, mások által átélt tapasztalatokról bármikor kijelenthető, hogy azok sajátok! Elegendő itt hivatkoznunk Konok szituacionistákról szóló írásának bevezetőjére a „rá oly nagy hatást tevő 68-as jelenetről” és a „Jocelynnek, az ismeretlen proletárnak” szóló meghatóan intim dedikációra, melyeket Jean Barrot: Eclipse and Re-emergence of the Communist Movement c. könyvének előszavából másolt ki, gyakorlatilag szó szerint.)

Tökéletesen egyetértünk Bordiga azon vélekedésével, hogy nagy embereket, azaz bohócokat, akiket ő szélkelepeknek nevezett, csakis az ellenforradalom hoz létre (Camatte interpretációja). Hozzátehetjük, hogy ugyanez érvényes a törpékre, e nagy emberek udvartartásának elmaradhatatlan kellékeire, az apródokra, házikrónikásokra és udvari bolondokra is. Ha szertetekintünk a kortárs magyarországi baloldalon, akkor kijelenthetjük, hogy Konok Péter ugyan eléggé „kicsi” még e nagy emberek udvaroncai között is (befolyása nem mérhető össze Szigetiével, Krauszéval, Andoréval vagy Tamás Gáspár Miklóséval), de az ő példája mégis a legjellemzőbb valamennyi közül.

Konok Péter alapvető dilemmája az évek folyamán mindig ugyanaz maradt: Hogyan egyeztesse össze (feltehetően csupán vélt) eszmei radikalizmusát, forradalmiságát történészi pályafutásával? Nyilvánvalóan jól tudta, hogy kompromisszum előtt áll, és ha valami változott, az az, hogy hol húzza meg a határt. Mennyit kell feladnia radikalizmusából, és mit kap az áldozatért cserébe? És ahogyan az lenni szokott, ezúttal is bebizonyosodott: ha egy áru silány, akkor feleannyit sem ér. Ha Konok egyszer áruba bocsátotta meggyőződését, akkor azt már végérvényesen korrumpálta, és a maradékot később kénytelen volt mind olcsóbban elkótyavetyélni. Radikális mítosza foszladozni kezdett, és közegében megmaradt outsidernek, aki mindazonáltal felszínen tudott maradni, hála ugyanannak a szerencsés véletlennek, aminek egész érvényesülését köszönheti: nevezetesen annak, hogy a teljes magyarországi baloldal tökéletesen járatlan a XX. századi forradalmi mozgalom történetében, talán Tamás Gáspár Miklóst és részben (ami az oroszországi munkásmozgalmat illeti) Krausz Tamást leszámítva. Hogy pozícióit megerősítse és hűbéreseket szerezzen, nekiállt „mozgalmakat” szervezni. Egyet a felette állók kedvéért (Magyar Antifasiszta Liga), egyet azért, hogy legyenek saját alattvalói (Társadalmi Forradalom honlap). Ami közös a kettőben, az a korruptság és a Patyomkin-falu jelleg (ő a MAL utcai akció felelőse – mikor volt a MAL-nak utcai akciója?). Nem meglepő, hogy Konok számára a tarfor.hu köre a fontosabb, így míg a MAL – úgy látszik – jobblétre szenderült, addig a Társadalmi Forradalom kettősen ellenforradalmi jellegét (amely egyfelől az üres elméletieskedésben, a nagyívű, de annál sekélyesebb filozofálgatásban, másfelől a legbornírtabb gyakorlati opportunizmusban nyilvánul meg; e két tendencia éteri harmóniája a modern közéleti emberek univerzális megkülönböztető jegye) az olykor-olykor becsempészett osztályharcos dokumentumok hivatottak leplezni. Azonban – micsoda csapás! – az álca nem tökéletes. Az ellentmondások túlzottan is nyilvánvalóak (az „anarchista” Konok tiltakozik a Kádár-sír kipakolása ellen; saját nevén teszi közzé az antifasizmust elutasító Anarchizmus-brosúrát, miközben a Magyar Antifasiszta Liga alapító tagja és sorolhatnánk a végtelenségig), és Konok nem áll sem elég magasan, sem elég alacsonyan a társadalmi hierarchiában ahhoz, hogy ne érdekelje, mit beszélnek róla.

Emberi tartás és valódi hatalom híján egy dolog maradt neki (ó, Debord!): az imázs. Ezért válik kisstílű, szánalmas denunciánssá, aki semmit sem képes cáfolni, mikor egy valódi kommunista csoport kritikájával szembesül. A látszat mindennél fontosabb, és ő csak vonul büszkén, mint a mesebeli meztelen király, és hülyének, zavarosnak és ellenforradalmárnak titulál mindenkit, aki nevetni merészel. E társadalomban semmi sem lehetetlen: hátha még a látszat is tud másnak látszani!

Tevékenységének és jellemének fő vonásaiból kirajzolódik a modern baloldali intellektuel, a „közéleti ember” portréja – ezé a ködösítő, képmutató, ingadozó alaké, akinek valódi, a kulisszák mögött zajló gyakorlata az intrika, az alkudozás, az egyezkedés és persze – hogy el ne felejtsük – a „lobbizás”, a koncért folyó verseny.

Írásunk elején azt állítottuk, hogy Konok e típus vegytiszta képviselője. Miért is? Mert az ő ténykedése példásan megmutatja a korszak eme hordalékának valódi szerepét. Ez az embertípus jellemzően nem sokra méltatja a forradalmi mozgalmakat, legfeljebb olykor-olykor bolondnak nevezi azokat, esetleg egy-egy nevet dísznek a kalapjára tűz. Konok más aspirációkkal lépett fel, és ezért képes volt e tendenciát továbbvinni addig a pontig, ahol az teljesen feltárulkozik. Konok halott forradalmárok portréival hímzi ki kincstári gönceit, parádés áldozatokat mutat be a proletármozgalom múltjának oltárán, miközben e mozgalom jelenét szarral dobálja, meghamisítja, kisajátítja.

Konok Péter nem egyedi eset, ezt már tudjuk. Még csak nem is magyarországi specifikum. Lévén a tőkés termelés fejlődésének spontán termékei, a Konok Péterek megtalálhatók ma minden országban, lényegében egyforma jellegzetességekkel. Általában szociológiai, történettudományi vagy egyéb intézetekben ütnek tanyát, onnan harsogják a világba homályos próféciáikat, és intézik karrierjük építésének ügyes-bajos dolgait.

Témánk eme rövid áttekintése elegendő ahhoz, hogy a gyakorlat számára állást foglaljunk. Nem harcolunk a Konok Péter-jelenség, mint önmagában álló ellenség ellen. Az udvari bolond úgy szüntethető meg, ha megszüntetjük az urakat, az urak megszüntetésével együtt pedig megszüntetjük a szolgákat is.

A valódi Társadalmi Forradalom diadalának napján a Konok Péterek nyomtalanul és örökre eltűnnek majd a színről.



Barikád Kollektíva

2008. derekán