Alexander Berkman

Kronstadti napló – 1921

 

 

 

Pétervár, 1921. február

      

Rendkívül nagy a hideg, és ez sok szenvedést okoz a városban. A hóvihar elvágott minket a vidéktől, az élelmiszerellátás majdnem teljesen megszűnt. Fél font kenyér jut mindenkinek. A Hotel Astoria közelében lévő farakás körül öregasszonyok keringenek, de az őrség éber. Sok üzemet bezártak az üzemanyaghiány miatt, és az alkalmazottak az élelmiszeradagok felét kapják. A munkások gyűlést hívtak össze a kialakult helyzet megvitatására, de megtartását a hatalom nem engedélyezte.

 

A Trubocsnyi üzem munkásai sztrájkba léptek. Azt panaszolták, hogy a téli ruhák elosztása során a kommunisták aránytalanul előnyösebb helyzetbe kerültek, mint a pártonkívüliek. A kormány a panaszt mindaddig nem hajlandó kivizsgálni, amíg az emberek nem veszik fel a munkát.

 

A sztrájkolók tömege az üzemtől nem messze, az utcán gyűlt össze, és szétoszlatásukra katonákat vezényeltek ki. Ezek a katonai akadémia fiatal kommunistái, az ún. „kurszantok” voltak, erőszakot nem alkalmaztak.

 

A sztrájkolókhoz újabbak csatlakoztak az Admiralitás boltból és a Galernaja dokkból. Nagy a harag a kormány öntelt fellépése miatt. Megpróbálkoztak az utcai tüntetéssel, de a katonaság a kísérletet meghiúsította.

 

 

Február 27.

 

Nagyfokú idegesség a városban. A sztrájk egyre nagyobb méreteket ölt. A Petronnij, a Baltijszkij és a Leferm üzemek felfüggesztették a munkát. A kormány felszólította a sztrájkolókat a munka folytatására. Statárium van a városban. A különleges Védelmi Bizottságot, amelynek Zinovjev a vezetője, különleges jogkörrel ruházták fel.

 

A szovjet tegnap esti ülésén a Védelmi Bizottság egyik katona tagja, Lasevics a sztrájkolókat árulóknak nevezte. Kövér, hájas és kihívóan érzéki volt. Az elégedetlen munkásokat „zsaroló vérszopóknak” nevezte, és drasztikus intézkedéseket követelt ellenük. A szovjet határozatot hozott a Trubocsnyi üzem munkásainak elbocsátásáról. Ez az jelenti, hogy megvonják tőlük az élelmiszeradagokat, vagyis az intézkedés éhhalálra ítéli őket.

 

 

Február 28.

 

Ma megjelent az utcákon a sztrájkolók közleménye. Munkásokról írtak benne, akik megfagynak otthonaikban. A fő követelések a téli ruházattal és a rendszeresen biztosított élelmiszeradagokkal kapcsolatosak. „Az emberek közös tanácskozással akarják megtalálni a megoldás eszközeit” – követelik. Zinovjev azt állítja, hogy az egész zavarkeltést a mensevikek és az eszerek tervelték ki.

 

A sztrájk egy idő után politikai jelleget öltött. Késő délután megjelent egy kiáltvány a korábbiaknál merészebb követelésekkel. „Teljes változás szükséges a munkások és a parasztok számára. Nem akarnak a bolsevikok utasítása szerint élni, maguk akarnak dönteni a saját sorsukról. Követeljük valamennyi letartóztatott szocialista pártonkívüli szabadon bocsátását, a statárium eltörlését, szólás-, sajtó-, gyülekezési szabadságot minden munkás számára, az üzemi és bolti bizottságok, a szakszervezetek és a szovjet képviselőinek szabad választását.”

 

 

Március 1.

 

Sok embert letartóztattak. A csekisták kísérte sztrájkolók útja a börtönbe mindennapos látvány. Nagy a megütközés a városban. Hallottam, hogy számos munkástanácsot felszámoltak, aktív tagjaikat letartóztatta a Cseka. De a felhívások továbbra is megjelennek. A hatalom önkényessége reakciós tendenciákat vált ki. A feszültség növekszik. Ismét hallani az Alkotmányozó Gyűlésről. Egy, „A nyevszkiji kerület szocialista munkásai” aláírású kiáltvány nyíltan támadja a kommunista rendszert. „Tudjuk, hogy kik félnek az alkotmányozó gyűléstől” – állapítja meg a röpirat. „Azok félnek, akik nem rabolhatnak többé ki minket. Rablás helyett felelni fognak a társadalom képviselői előtt az általuk elkövetett csalásokért és bűnökért.”

 

Zinovjev riadóztatott: katonaságot kérő táviratot küldött Moszkvába. A városi helyőrség a sztrájkolókkal szimpatizál. Vidékről katonaságot rendeltek fel, a különleges kommunista egységek már megérkeztek. Ma kihirdették a városban a rendkívüli állapotot.

 

 

Március 2.

 

Aggasztó hírek. Moszkvában kitört az általános sztrájk. Tegnap az Astoria szállóban azt hallottam, hogy a Kremlhez közel fegyveres összetűzésekre került sor, s az összecsapás nagyon véres volt. A bolsevikok azt állítják, hogy az események egybeesése a két városban ellenforradalmi összeesküvés eredménye.

 

Úgy hírlik, hogy kronstadti tengerészek érkeztek a városba, hogy a zavargások okairól tájékozódjanak. Lehet, hogy ez a hír légből kapott. A valóságos helyzet eltitkolása a legvadabb híreszteléseket is elfogadhatóvá teszi. A hivatalos sajtó a hitelét vesztette.

 

 

Március 3.

 

Kronstadt nyugtalankodik. Kifogásolja az elégedetlen munkásokkal szemben alkalmazott drasztikus intézkedéseket. A Petropavlovszk hadihajó matrózai támogatásukról és együttérzésükről biztosították a sztrájkolókat.

 

Ma vált ismertté, hogy február 28-án a tengerészek küldöttsége a városba érkezett azért, hogy a sztrájkról tájékozódjon. A hatalmat a hír kedvezőtlenül érintette. Március 1-re a Balti Flotta első és második hajórajának legénysége tömeggyűlést hívott össze a Jakornij térre. A gyűlésen 16 ezer tengerész, vöröskatona és munkás vett részt. A Kronstadti Szovjet Központi Bizottságának elnöke, Vaszilijev elnökölt. A gyűlésre meghívták Kalinyint, a Köztársaság elnökét, és Kuzmint, a Balti Flotta politikai biztosát. A tengerészek barátságosak a kormányzat képviselőivel: Kalinyint katonai tiszteletadás, zene és zászlódísz üdvözölte.

 

A gyűlésen megvitatták a Péterváron kialakult helyzetet, és a megfigyelés céljából ott járt küldöttség tapasztalatait. Őszintén elmondták azokkal az intézkedésekkel kapcsolatos ellenérzéseiket, amelyeket Zinovjev alkalmazott a munkásokkal szemben. Kalinyin elnök és Kuzmin politikai biztos a sztrájkolókat szidta, és a Petropavlovszk szolidaritási kiáltványát ellenforradalminak minősítette. A matrózok kihangsúlyozták hűségüket a szovjet rendszer iránt, de elítélték a bolsevik bürokráciát. A határozatot a gyűlés megszavazta.

 

 

Március 4.

 

A városban növekszik a nyugtalanság. A sztrájkok folytatódnak, Moszkvában munkászavargások vannak. Parasztlázadásokat jelentenek Tambovból, Szibériából, Ukrajnából és a Kaukázusból. A vidék a kétségbeesés szélén áll. Biztosra vették, hogy a polgárháború befejeződésével a kommunisták enyhítenek a katonai rendszer szigorán.

 

A kormány közzétette a gazdasági helyreállítással kapcsolatos elképzeléseit, és az emberek bíztak az együttműködés lehetőségében. A terhek könnyítését, a háborús korlátozások eltörlését, és az elemi szabadságjogok biztosítását remélték.

 

A frontok megszűntek, de a régi rendőrség megmaradt, és a munka militarizálása megbénította a termelést. Nyíltan hangoztatott vád volt, hogy a bolsevik párt inkább politikai hatalmának erősítésére törekszik, semmint a forradalom védelmére.

 

Ma megjelent egy hivatalos közlemény. Lenin és Trockij írták alá, Kronstadtot bűnös lázadónak tekintették. A tengerészek szabad szovjetre vonatkozó követelését „a proletár köztársaság ellen irányuló ellenforradalmi támadásnak” nevezték. Utasították a bolsevik párt tagjait, hogy menjenek a gyárakba és az üzemekbe „felszólítani a munkásokat a kormány támogatására az árulókkal szemben”. Kronstadtról egy szót sem szóltak.

                                                                                            

A moszkvai rádió egy közleményt sugárzott „mindenkihez, mindenkihez, mindenkihez”:

 

Péterváron csend és nyugalom van, abban a néhány gyárban pedig, ahol a szovjet kormány elleni hangok hallatszottak, a munkások megértetették, hogy az a provokátorok szava… Akkor, amikor olyan republikánus párti kormány került hatalomra az USÁ-ban, amely hajlandóságot mutat a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére Szovjet-Oroszországgal, a kronstadti rémhírterjesztők és zavarkeltők egyetlen célja az amerikai elnökre hatni, és megváltoztatni az USA Oroszországgal kapcsolatos politikáját. Ugyanakkor a londoni konferencia is ülésezik, és a rémhírterjesztők azt akarják elérni, hogy a török küldöttség engedményeket tegyen az antantnak. A lázadó Petropavlovszk legénysége részese annak a nagy összeesküvésnek, amelynek célja a Szovjet-Oroszországon belüli zavarkeltés és nemzetközi helyzetünk rontása… ez a terv egy Oroszországban maradt cári tábornoktól és volt cári tisztektől indult ki, akiknek tevékenységét a mensevikek és az eszerek támogatják.”

 

Az egész Északi Területen statárium van érvényben, minden gyűlést betiltottak. Gondosan kidolgozott óvintézkedéseket tettek a kormányzati szervek védelmére. Géppuskákat helyeztek el az Astoriában, Zinovjev és más vezető bolsevikok lakóhelyén. Ezek a lépések nagy nyugtalanságot váltottak ki. A hivatalos közlemény utasított a gyárakba való haladéktalan visszatérésre, a munka folytatására, és felhívta a figyelmet az utcai gyülekezési tilalomra.

 

A Védelmi Bizottság megkezdte a tisztogatást a városban. Sok Kronstadttal szimpatizáló munkást börtönbe vetettek. Valamennyi pétervári tengerészt és a helyőrség „megbízhatatlannak” tartott részét eltávolították, a kronstadti tengerészek Péterváron élő családtagjait túszként fogva tartják. A Védelmi Bizottság bejelentette, hogy a kronstadtiak „saját maguk biztosítása érdekében börtönben tartják Kuzmint, a Balti Flotta politikai biztosát, Vaszilijevet, a kronstadti szovjet elnökét és más kommunistákat. Ha a legkisebb bántódás éri elvtársainkat, a túszok életükkel fizetnek.”

 

„Nem akarunk vérontást” – válaszolta Kronstadt. „Egyetlen kommunista sem szenvedett sérelmet.”

 

A pétervári munkások aggódva várják a fejleményeket. Remélik, hogy a tengerészek kívánsága teljesül. A Kronstadti Szovjet megbízatása a közeljövőben lejár, és megtörténtek az előkészületek az új választásokra.

 

Március 2-án összegyűlt egy értekezlet 300 küldöttel: a hajók, a helyőrségek, a szakszervezetek és a gyárak képviselői, közöttük sok kommunista. Az értekezlet jóváhagyta az előző napon tartott tömeggyűlés határozatát. (Lenin és Trockij ellenforradalminak és a fehér összesküvés bizonyítékának nevezte ezt.)

 

 

A Balti Flotta Első és Második Hajóraja legénységének nagygyűlésén elfogadott határozat

 

1. Meghallgatva a hadihajók legénységének nagygyűlése által Pétervárra, az ott kialakult helyzet megismerése végett küldött delegációt, a következőket határoztuk: Az a tény, hogy a jelenlegi szovjet nem fejezi ki a munkások és parasztok akaratát, szükségessé tesz egy új és titkos választást, ahol biztosított a munkások és a parasztok közötti agitáció szabadsága.

 

2. Sajtó- és szólásszabadságot kell biztosítani a munkások, a parasztok, az anarchisták és a baloldali szocialisták számára.

 

3. Biztosítsák a szervezkedés szabadságát a munkás- és parasztszervezetek számára.

 

4. Össze kell hívni a pártonkívüli munkások, vöröskatonák, a pétervári, a kronstadti, és a pétervári terület tengerészeinek kongresszusát, legkésőbb 1921. március 19-ig.

 

5. Bocsássák szabadon valamennyi politikai foglyot, a szocialista pártok tagjait, a munkásokat, a parasztokat, a katonákat és a tengerészeket, akiket a munkás- és parasztmozgalmakkal kapcsolatban börtönöztek be.

 

6. Bizottságot kell választani mindazon személyek ügyének felülvizsgálatára, akiket börtönökben és fogolytáborokban tartanak fogva.

 

7. El kell törölni a politikai osztályokat (’politotgyeli’), mert egyetlen párt sem kaphat külön támogatást eszméi propagálásához, vagy a kormánytól eredő hivatalos segítséget céljai megvalósításához. Helyettük oktatási és kulturális bizottságokat kell létrehozni helyi választásokkal és a kormányzat anyagi támogatásával.

 

8. Fel kell számolni valamennyi „zagragyityelnij otrjád-ot. (A bolsevikok által szervezett, felfegyverzett csapatok az árucsere megakadályozására, az élelmiszerek elkobzására és egyéb feladatokra. Felelőtlen és önkényes módszereik országszerte közismertek voltak.)

 

9. Követeljük az élelmiszeradagok egyenlő elosztását mindenki számára, aki dolgozik, kivéve az egészségre ártalmas munkaterületeken foglalkoztatottakat.

 

10. Fel kell számolni a hadseregben létrehozott fegyveres kommunista különítményeket, és az üzemekben szolgálatot teljesítő kommunista egységeket. Ezeket a csapatokat és katonai különítményeket a hadsereg tagjaiból kellene létrehozni, a gyárakban pedig a munkások akaratának megfelelően létesíteni.

 

11. Biztosítani kell a parasztok számára a földdel való rendelkezés szabadságát, a szabad állattartás jogát, azzal a feltétellel, hogy a parasztok saját elképzeléseik szerint hasznosíthatják tulajdonukat, de nem alkalmazhatnak idegen munkát.

 

12. Fel kell hívni a hadsereg valamennyi egységét, bajtársainkat, a katonai iskolásokat, csatlakozzanak határozatunkhoz.

 

13. Követeljük a sajtó olyan szabadságát, mint amilyent korábban biztosítottak.

 

14. Hozzanak létre egy utazó Ellenőrző Bizottságot.

 

15. Engedélyezzétek a szabad „kusztár” termelést, idegen munka alkalmazásának kizárásával.

 

A határozatot a nagygyűlés elfogadta, két tartózkodás mellett.

 

1921. március 1.

 

Petricsenko, a gyűlés elnöke

Perepelkin, titkár

 

A határozatot a krontstadti helyőrség túlnyomó többsége elfogadta.

 

Vaszilijev, elnök

 

Kalinyin és Vaszilijev a határozat ellen szavazott.

 

 

Március 4.

 

Késő éjszaka. A Pétervári Szovjet rendkívüli ülésén nagyon sok kommunista jelent meg, többnyire fanatikus és türelmetlen fiatalok. A belépésre jogosító jegy lehetővé tette a hazatérést a kijárási tilalom idején is. A bolti és a gyári bizottságok küldötteinek a karzaton jutott hely, míg az ülőhelyek többségét a kommunisták foglalták el. Néhány üzem küldöttének csak a padlón jutott hely, de amikor szóvá tették a dolgot, lehurrogták őket. Zinovjev ismét indítványozta, hogy halasszák el az ülést egy alkalmasabb időpontra, de kérését minden energia és meggyőződés nélkül adta elő.

 

Nem egy hang az Alkotmányozó Gyűlés érdekében szólalt fel. Egy munkás megkísérelte a kormányt rávenni arra, hogy vegye figyelembe az éhező és didergő munkások kívánságait. Zinovjev azt válaszolta, hogy a sztrájkolók a szovjet rendszer árulói. Kalinyin kijelentette, hogy Kronstadt Kozlovszkij tábornok főhadiszállása. Egy matróz emlékeztette Zinovjevet arra, hogy amikor Kerenszkij őt és Lenint ellenforradalmárnak bélyegezve üldözte, sok olyan tengerész védte meg őket, akiket most árulóknak minősítenek. Leszögezte, hogy a kronstadtiak csak a választások tisztaságát követelik. Nem engedték, hogy folytassa. Zinovjev helyettesének, Kozlovszkijnak sztentori hangja és szenvedélyes tiltakozása rendkívül felizgatta a kommunistákat. A pártonkívüliek és a munkásküldöttek tiltakozásának zűrzavara közepette fogadták el a kommunisták határozati javaslatát. A határozat megállapította, hogy Kronstadt a szovjet rendszer elleni ellenforradalmi összeesküvés részese, és követeléseit el kell utasítani. Ez a háború meghirdetése volt.

 

 

Március 5.

 

Sok kommunista nem akarja elhinni, hogy végrehajtják a szovjet határozatát. Túl szörnyű dolog lenne fegyveres erővel támadni „az orosz forradalom büszkeségére és dicsőségére”, ahogy Trockij a kronstadti tengerészeket nevezte. Sok bolsevik jelentette ki baráti körben, hogy kilép a pártból, ha ezt a véres tettet elkövetik.

 

Tegnap este Trockijt meghívták a Pétervári Szovjet ülésére. Távolmaradását a helyzet komolyságának növekedésével indokolták. Éjjel mégis megérkezett, és ma ultimátumot intézett a kronstadtiakhoz:

 

„A Munkás és Paraszt Kormány elrendeli, hogy Kronstadt és a lázadó hajók vessék alá magukat a Szovjet Köztársaság hatalmának. Ezért megparancsolom, hogy aki kezet emel a szocialista hazára, azonnal tegye le a fegyverét. A vonakodókat le kell fegyverezni, és át kell adni a szovjethatalomnak. A bebörtönzött politikai biztosokat és egyéb kommunista vezetőket azonnal szabadon kell bocsátani. Csak e feltételek esetén számíthattok a szovjetköztársaság bocsánatára.

Ezzel egy időben parancsot adok ki a lázadás fegyveres erővel való elfojtásának előkészítésére. A békés lakosságot érő sérelem miatti felelősség teljes egészében az ellenforradalmi lázadókat terheli.

 

Trockij, a Köztársaság Katonai Szovjetének elnöke

Kamenyev, főparancsnok”

 

A városban kitöréssel fenyeget a pánik. A gyárakat bezárták, tüntetésekről és lázongásokról szóló hírek keringenek. Zsidóellenes kirohanásokat hallani. A fegyveres csapatok folyamatosan özönlenek Pétervárra és környékére. Trockij újabb megadásra felszólító parancsot küldött Kronstadtba, amelyben folytatta fenyegetőzését: „Úgy fogok rátok vadászni, mint a fácánokra.” Sok kommunista felháborodott a kormány által használt hangon. Azt mondják, hogy végzetes tévedés lázadónak minősíteni a munkások kenyérkövetelését. A kronstadtiak szimpatizáltak a sztrájkolókkal, és a tiszta választásokra vonatkozó követelésüket Zinovjev torzította ellenforradalmi jelszóvá. Megtárgyaltam a helyzetet sok barátommal, közöttük számos kommunistával. Úgy érezzük, van még idő a helyzet megmentésére. Egy munkásokból és parasztokból álló bizottság le tudná csillapítani a kedélyeket, és kielégítő megoldást találna a nyomasztó helyzetre. Hihetetlen dolog, hogy egy olyan, viszonylag lényegtelen incidens, mint a Trubocsnyi gyáriak sztrájkja, véres polgárháborúba sodorhatja az országot.

 

A kommunisták, akikkel ezt a mindenki számára elfogadható javaslatot megtárgyaltam, nem mertek kezdeményezni. Senki sem hitt a Kozlovszkij-ügyben. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a tengerészek a szovjet rendszer rendületlen hívei, követeléseik a hatalmat jelentős reformokra kényszerítik. Ezt bizonyos mértékben már el is érték. A „zagragyityelnij otrjád-okat a pétervári területen feloszlatták, és bizonyos munkásszervezetek engedélyt kaptak arra, hogy képviselőket küldjenek a falvakba élelmiszervásárlás céljából. Az eltelt két nap során különleges élelmiszeradagokat és ruházatot osztottak szét a város üzemeiben. A kormány általános zendüléstől tart. Pétervár jelenleg „az ostromlott vár különleges területe”, a kapukat csak este 9 óráig lehet nyitva tartani. Bízom abban, hogy megszűnik a zúgolódás, ha a kormányt rá lehet beszélni arra, hogy előremutató engedményt tegyen.

 

Bízva abban, hogy megnyílik az út a békés megegyezésre, Zinovjev elé terjesztettem egy tervet, amit a bolsevikokkal szimpatizáló személyek írtak alá.

 

„A Pétervári Munka és Védelem Tanácsának, Zinovjev elnöknek:

 

Most hallgatni lehetetlenség, majdnem bűn. A jelenlegi események arra kényszerítenek minket, anarchistákat, hogy kinyilvánítsuk álláspontunkat a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. A parancs szelleme a munkások és a tengerészek között olyan eredményre vezetett, amely komoly figyelmet érdemel. A hideg és az éhség elégedetlenségre vezetett, és a tárgyalásra való kedvező alkalom hiánya felszínre hozta a munkások és a tengerészek orvosolhatatlan sérelmeit.

 

A fehérgárdista bandák meg akarják kísérelni, hogy kihasználják az elégedetlenséget saját osztályuk érdekében. A tengerészek és a munkások között meglapulva kiadták az Alkotmányozó Gyűlés, a szabadipar jelszavát, és ehhez hasonló követeléseket.

 

Mi, anarchisták már régen rámutattunk e jelszavak valóságos tartalmára, és kijelentjük az egész világ előtt, hogy fegyverrel akarunk harcolni az ellenforradalmi támadás ellen, együttműködve a szocialista forradalom híveivel és a bolsevikokkal.

 

A szovjet kormány és a munkások, tengerészek közötti konfliktusról az a véleményünk, hogy azt nem fegyverrel, hanem elvtársi egyetértéssel kell megoldani. A vérontás a szovjet kormány részéről – a jelenlegi helyzetben – nem fogja megfélemlíteni vagy lecsendesíteni a munkásokat. Éppen ellenkezőleg, csak növelni fogja a bajt, és erősíteni az antant és a nemzetközi ellenforradalom helyzetét.

 

A legfontosabb azonban az, hogy ha a munkások és a parasztok kormánya erőszakot alkalmaz a munkásokkal és a tengerészekkel szemben, ez demoralizáló hatást gyakorol a nemzetközi forradalmi mozgalomra, és kiszámíthatatlan károkat okoz a szocialista forradalomnak.

 

Bolsevik elvtársak, térjetek jobb belátásra addig, amíg nem túl késő. Ne játsszatok a tűzzel: nagyon komoly és döntő lépés előtt álltok.

 

A következő javaslatot terjesztjük elétek: tegyétek lehetővé egy öttagú bizottság megválasztását, melynek két tagja anarchista. A bizottság Kronstadtba indul béketárgyalásokba kezdeni. A jelenlegi helyzetben ez a legjobb megoldás. A nemzetközi forradalom érdeke ezt kívánja.

 

Alexander Berkman

Emma Goldman

Perkus

Petrovszkij

 

Pétervár, 1921. március 5.”

 

 

Március 6.

 

Ma Kronstadt rádión közleményt adott ki helyzetével kapcsolatban. Ez a következő:

 

„Ügyünk igaz ügy, mi a szovjetek és nem a pártok oldalán állunk. A dolgozó tömegek által szabadon választott képviselőket követelünk. A bolsevik párt által irányított szovjetnél szükségleteink, követeléseink süket fülekre találtak, egyetlen válaszuk a fegyveres erőszak volt…

 

Elvtársak! Szándékosan elferdítik az igazságot és a legalávalóbb rágalmakat terjesztik… Kronstadtban a hatalom teljessége a forradalmi tengerészek, katonák és munkások kezében van, nem pedig a Kozlovszkij vezette ellenforradalmárok kezében, ahogy azt a moszkvai rádió hazugságai megpróbálják elhitetni veletek… Elvtársak, ne késlekedjetek! Egyesüljetek velünk, lépjetek kapcsolatba velünk, követeljétek, hogy engedjék be követeiteket Kronstadtba. Csak ők mondhatják el nektek a teljes igazságot, le fogják rántani a leplet a finn kenyérről és az antant ajánlatáról terjesztett aljas rágalmakról.

 

Sokáig éljen a forradalmi munkásosztály és a parasztság!

 

Sokáig éljen a szabadon választott szovjetek hatalma!”

 

 

Március 7.

 

Ma, amikor a Nyevszkijen mentem keresztül, távoli dörgést hallottam, egyre közelebbről és egyre erősebben hallatszott, mintha felém közeledne. Egyszerre megértettem, hogy ez tüzérségi tűz. Délután 6 óra van. Elkezdték lőni Kronstadtot.

 

Az ágyúzás és gyötrelem napja. A szívemet a kétségbeesés dermeszti meg: ma valami meghalt bennem. Az utcán az emberek a megdöbbenéstől és a fájdalomtól görnyedten járnak. Senki sem mer beszélni. A nehéztüzérség ágyúinak dörgése szaggatja a levegőt.

 

 

Március 8.

 

Miért harcolunk?[1]

 

Az Októberi Forradalom győzelme után a munkásosztály azt remélte, sikerül kivívnia felszabadulását. De az eredmény az emberi személyiség minden korábbinál kíméletlenebb szolgaságba vetése volt. Az uralkodó rendőri és csendőri erői a kommunista bitorlók kezébe kerültek, akik ahelyett, hogy szabadságot adtak volna a népnek, beleoltották az emberekbe az állandó félelmet attól, hogy a Cseka kínzókamráiba kerülhetnek, amelynek rémségei messze felülmúlták a cári rendszer csendőrsége által elkövetett rémtetteket. A Cseka opricsnyikjainak[2] szuronyai, golyói – íme, ezt vívta ki Szovjet-Oroszország munkássága annyi harc és szenvedés után. A munkásállam dicső címerét – a sarlót és a kalapácsot – a kommunista hatalmasságok szuronnyal és rácsos ablakkal cserélték fel annak érdekében, hogy biztosítva legyen a kommunista komisszárok és funkcionáriusok nyugodt élete és hivatali előmenetele. De a legdicstelenebb és legbűnösebb az az erkölcsi szolgalelkűség, amit a kommunisták bevezettek: a munkások legbelső világába is behatoltak, és rákényszerítették őket arra, hogy kommunista módon gondolkodjanak. A bürokratizált szakszervezetek segítségével a munkásokat odaláncolták munkahelyeikhez, oly módon, hogy a munka nem öröm forrásává, hanem a rabszolgaság új formájává vált. A spontán lázadásokban kifejeződő paraszti tiltakozásokra és a sztrájkokra kényszerítő körülmények között élő munkások megmozdulásaira kivégzésekkel és vérfürdőkkel válaszoltak, melyeken még a cári generálisok sem tudtak túltenni. A munkások Oroszországa, ahol először emelték fel a munka felszabadításának vörös zászlaját, azoknak vérében fürdik, akik életüket áldozták a kommunista uralom dicsőségéért. Ebbe a vértengerbe fojtják a kommunisták a munkások forradalmának összes nagy és fényes ígéretét és jelszavát. Az egyre határozottabban körvonalazódó kép azt mutatja, hogy az orosz kommunista párt annak ellenére, hogy ilyen színben szeretné feltüntetni magát, nem a munkások védelmezője. A munkások érdekei idegenek számára. A hatalmat kezébe ragadva annak elvesztésétől fél, és nem riad vissza semmiféle eszköztől: a rágalmazástól, az erőszaktól, a megtévesztéstől, a gyilkosságtól és attól, hogy a felkelők családjain bosszút álljon. Vége szakadt a munkások szenvedést elviselő türelmének. A földet itt is, ott is az elnyomás és az erőszak elleni felkelés tüze borítja lángba. Terjed a munkások sztrájkmozgalma, de a bolsevik Ohrana ügynökei nem alszanak, és minden eszközt igénybe vesznek azért, hogy útját állják az elkerülhetetlenül bekövetkező harmadik forradalomnak, és megakadályozzák kitörését. De eljön a forradalom, és maguk a munkások hajtják végre. A kommunizmus generálisai tudják, hogy maga a nép kelt fel, mert látja, hogy elárulták a szocializmus eszméit. Tudva, hogy nem menekülhetnek a munkások haragja elől, még megpróbálják opricsnyikjaik segítségével börtönnel, sortüzekkel és más atrocitásokkal megfélemlíteni a felkelőket. De a kommunista diktatúra igája alatt élni borzalmasabb, mint meghalni. A felkelő dolgozó nép megérti, hogy nincs a kommunisták elleni harc és az általuk bevezetett új szolgaság elfogadása között középút. Az úton végig kell menni. A kormány látszólag engedményeket tett: a petrográdi tartományban elvezényelték az utakat lezáró különítményeket, és tízmillió aranyrubelt fordítottak külföldi élelmiszervásárlásokra. De nem engedhetjük, hogy becsapjanak, mert emögött is az úr, a diktátor vaskeze rejtőzik, akinek szándéka az, hogy ezerszeresen fizessen vissza minden engedményért, amint ismét megszilárdul hatalma.

 

Nem, nincs középút. Győzelem vagy halál! Vörös Kronstadt, jobb- és baloldali ellenforradalmárok ostora példát mutat. Újra forradalmi lépést tett. Felemelte a háromszáz éves monarchia nyomdokaiba lépő kommunista uralom három éves elnyomása ellen a lázadás zászlaját. Kronstadtban tették le a harmadik forradalom alapelvét, leverték a munkás tömeget szorító bilincseket, és utat nyitottak a szociális alkotóképesség számára.

 

Ez az új forradalom felrázza a Kelet és a Nyugat munkásait is, példát mutatva a bürokratikus kommunista „kreativitással” szembenálló szocialista építésre. A külföldi munkástömegek a saját szemükkel fogják látni, hogy amit ez idáig a munkások és a parasztok létrehoztak, az nem volt a szocializmus. Egyetlen lövés, egyetlen csepp vér nélkül tették meg az első lépést. A munkásoknak nincs szükségük vérontásra. Csak önvédelemből használnak fegyvert. A kommunisták gyalázatos és felháborító tettei ellenére megelégszünk azzal, hogy elszigeteljük őket a közélettől, hogy rosszindulatú és hazug agitációjuk ne akadályozza forradalmi munkánkat. A munkások és a parasztok állhatatosan menetelnek előre, maguk mögött hagyva az Alkotmányozó Gyűlést polgári rendszerével és a kommunista pártot Csekájával és államkapitalizmusával, amely már a munkástömegek nyakára tette a kötelet, és azzal fenyegetőzik, hogy megfojtja őket. A mostani felkelés végre lehetőséget teremt a munkások számára, hogy létrehozzák szabadon választott szovjetjeiket, amelyek a párt rájuk gyakorolt nyomásától mentesen működhetnek, és hogy a bürokratizálódott szakszervezeteket a munkások, a parasztok és a dolgozó értelmiség szabad szövetségeivé alakítsák át. Végre széthullik a kommunista autokrácia rendőri klubja.

 

 

Március 17.

 

Kronstadt ma elesett.

 

Utcáin matrózok és munkások ezreinek holtteste hever. A foglyok és a túszok ügyében folyik a statáriális eljárás.

 

 

Március 18.

 

A győztesek az 1871. évi Párizsi Kommün évfordulóját ünneplik. Trockij és Zinovjev megbélyegzik Thiers-t a párizsi felkelők lemészárlásáért…

 

 

Szeptember 17.

 

Ma éjjel az éhségsztrájkot folytatókat kiengedték a Tagankából, két hónappal azután, hogy a kormány ígéretet tett a szabadon bocsátásukra.[3]

 

Meggyötörtnek és megtörtnek látszanak, kimerítette őket a kín és a nélkülözés.

 

Felügyelet alatt tartják őket, és megtiltották nekik, hogy találkozzanak elvtársaikkal. Azt mondták nekik, hogy hetekbe telik, amíg alkalom nyílik arra, hogy elhagyják az országot. Nem engedik, hogy dolgozzanak, és nincs miből eltartaniuk magukat. A Cseka bejelentette, hogy más politikai foglyokat nem engednek szabadon. Mindenütt az országban forradalmárok börtönei.

 

 

Szeptember 30.

 

Megtört szívvel keresem az ismerős helyet a parkban. Itt ült mellettem a kis Fanya. Kislányos arcát a nap felé fordította, lényéből sugárzott az idealizmus. Ezüstös kacagása tele volt az élet és az ifjúság örömeivel, de minden közelgő lépésre feltámadt bennem a félelem biztonsága miatt. „Ne félj”, bátorított, „senki sem ismer rám ebben a parasztruhában”. És most halott. A Cseka tegnap „banditaként” kivégezte. Szürkén telnek a napok. Minden nappal a remény új darabja hal meg.

 

Terror és despotizmus fojtja meg az októberben támadt életet. A forradalom jelszavai már a múlté, eszméit a nép vérébe fojtották. A tegnap lehelete halálra ítél milliókat, a ma árnyéka sötétbe borítja az országot.

 

A diktatúra lábbal tiporja a tömegeket.

 

A forradalom halott szellemét a pusztaságba űzték.

 

Elérkezett az ideje, hogy elmondjuk az igazságot a bolsevikokról.

 

Le kell rombolni a mítoszt.

 

Úgy döntöttem, hogy elhagyom Oroszországot.

 

 

 

[1] A dokumentum nem szerepel az eredeti szövegben. P. Avrich: The Anarchists in the Russian Revolution című kötetében található. (Eredeti forrás: „Za sto mi borimszja”. Izvesztyija Vremennova Revoljucionnova Komityeta, 1921. március 8. In.: Pravda o Kronstadte, 82-84. pp.)

 

[2] Rettegett Iván titkosrendőrsége, amely véres terroruralmat honosított meg a XVI. században.

 

[3] 1921. júliusában a moszkvai Taganka börtönben több ismert anarchista – köztük Volin és Makszimov – tizenegy napos éhségsztrájkot folytatott, így tiltakozva fogvatartásuk ellen. 1922. januárjában szabadon engedték és kitoloncolták őket Németországba.