Május 1. – a proletárok harcának nemzetközi napja



Előszó


A választási hisztériának vége, de a burzsoázia (jobb- és baloldali pártjain keresztül) folytatja az arcátlan hazudozást a proletároknak arról, hogy csakis az ő érdekükben tevékenykedik. Ma főleg a baloldal fogja aktivizálni magát – a különféle „szocialisták” és „kommunisták”, és az egyik legjobban álcázott tőkés csoport, a szakszervezeti vezérkar. A majálison, ezen a gusztustalan burzsoá kirakodóvásáron, ahol a sört és a kolbászt megint pofátlanul drágán fogjuk megkapni, megtudhatjuk tőlük, hogy az ország jól döntött, hogy az életszínvonal emelkedőben van, hogy újabb munkahelyek jönnek majd létre…


Az alábbi szórólapot néhány éve készítették dél-amerikai anarcho-kommunista elvtársak. Közlésének célja most és itt ugyanaz, mint ami volt akkor és ott: az egész mocskos szocdem bordélyházzal szembehelyezkedve május elsejét mint a proletár osztályharc napját bemutatni, és hirdetni a kapitalizmus elleni világméretű forradalmat.


ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!


ÉLJEN A PROLETÁRFORRADALOM!


Barikád Kollektíva

2006. május 1.


Május elseje


Manuel Gonzales Prada szavaiban, melyek 1908 május elsején, azon a napon hangzottak el, amelyen „az egész világon szerteszórt proletárok már nem a munka ünnepéről való megemlékezés iróniáját értik, és május elsejében azt a szimbolikus napot látják, amelyen az elnyomottak és kizsákmányoltak összegyűlnek, hogy seregszemlét tartsanak, egyesítsék törekvéseiket és felkészüljenek az Államot és a Tőkét végleg megsemmisítő akcióra”1 – ezekben a szavakban a kommunizmus utópiája teljes történelmi érvényre jut, egy új világ felépítéséért.


Május elseje a proletariátus nemzetközi napjára emlékeztet, eszünkbe juttatja azt a gyilkosságot, amelyet 1887-ben Chicagóban törvényesen hajtott végre a jenki Állam négy anarchista militáns ellen. Vannak, akik ezen a napon megpróbálják összebékíteni az osztályellentéteket, azt ordítva, hogy május elseje a munka ünnepe vagy a munka napja – ilyen patetikus szavakat csakis az ellenforradalom ügynökeitől (a baloldaliak összes fajtájától) hallhatunk, akik közénk vegyülnek, és kisajátítják zászlóinkat, hogy a demokráciának, azaz a tőke törvényes diktatúrájának pacifista útjára tereljenek minket. A chicagói anarchisták nem ezért haltak meg, egy Állam, demokrácia és tőke nélküli új világ elnyeréséért haltak meg.


Megerősítve a Forradalom történelmi vonalát, amelybe Marx, Bakunyin, Flores Magón, Gonzales Prada és mindazok tartoznak, akik képesek voltak az Államot, a demokráciát és a tőkét az emberiséget tagadó leghatalmasabb ellenségekként azonosítaniuk, továbbra is azt kiáltjuk, hogy május elseje „a proletár harc nemzetközi napja”, és NEM a munka ünnepe. Ünnepelni a munkát – ez annyi, mint ünnepelni a kizsákmányolást, annyi, mint ünnepelni azt az állandósult cselekvést, hogy nap mint nap eladjuk pénzért a munkaerőnket, végső soron annyi, mint ünnepelni és éljenezni a burzsoá Államok kibaszott „Pénz-közösségét”. Ezért van az, hogy az ENSZ-től – amely a Kapitalizmus Nemzetközi Szervezete (melyben az összes demokratikus diktatúra képviselteti magát) – buzdítás érkezik a munka ünnepére, hogy végezetül annak az embertelenségét ünnepeljük, hogy boldogan élünk az Állam és a tőke kizsákmányolásának közepette.


A tőke általánossá vált reakciójának ezekben a pillanataiban május elsejének azzá a nappá kell válnia, amelyen „a forradalom történelmi vonala” újból elkezd életre kelni, tisztázva álláspontját és demisztifikálva a vörösre festett radikális burzsoá opportunizmust, amelyet az összes baloldali (a radikális kispolgárság értelmiségi frakciója) képvisel: a leninisták, a sztálinisták, a trockisták, a maoisták, a guevaristák, a castristák, a mariáteguisták, az apristák stb. stb., akik a világ minden részén megpróbálnak minket rávenni, hogy ünnepeljük a munkát, hogy kövessük a tőke munkáskezek általi igazgatásának reakciós érvelését, és hogy használjuk fel ismét a népi demokráciát és a nemzeti felszabadítást, amellyel bojkottálják a proletariátus forradalmi osztállyá alakítását, és folytonosan eltérítik a kapitalista gondolkodásmód csatornáiba.


A bal- és jobboldal között nincs sem ideológiai, sem gyakorlati szembenállás, mindkettő demokratikus vonal és ezért tőkés testvérek, melyek csak abban különböznek, hogy más gazdasági modell szerint képzelik el a tőke igazgatását az Állam kezében. Ilyenformán a demokrácián – a bal- és jobboldaliak játszóterén – belül nincs szembenállás, a tőke és a munka igazgatásának kloákájában egyformaság van, amely minden fogyatékosságát létrehozza: az árut, a felhalmozást és a kereskedelmet – a hazákat és a háborúkat – a határokat, a kizsákmányolást és a nyomort – a demokráciát és a bérrabszolgákat. Ezért és mindörökre, Gonzales Pradára emlékezve: május elsejét a munka ünnepeként ünnepelni annyi, mint a naivak, jóhiszeműek és öntudatlanok szerepét játszani a bérrabszolgák nyomorát és szerepét védve2, annyi, mint annak a pulykának a szerepét játszani, amely örül, hogy a húsvéti lakoma asztalán lehet. Az öntudatos proletár május elsején a forradalom napját ünnepli.3



A PROLETARIÁTUS FORRADALMI OSZTÁLLYÁ ALAKÍTÁSÁÉRT”


ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!!!


1 1908. május 1.

2 1909. május 1.

3 1908. május 1.