I.



LE A KAPITALISTA HÁBORÚVAL!

LE A KAPITALISTA BÉKÉVEL!

A háború már a szomszédban van. A magyar és a jugoszláv kormány, a NATO és az UCK, Clinton és a pápa… egyaránt arról próbál minket meggyőzni, hogy ez a háború – és általában minden háború – csupán véletlen, meglepő rendellenesség, pillanatnyi fennakadás a demokratikus világrendben, néhány őrült elme gonosz szüleménye. Ők mind-mind a békéért harcolnak…

A békéről beszélnek – és háborúba hajtanak minket!

A háború ugyanis nem valamiféle gonosz véletlen, nem fatális tévedés. Éppen ellenkezőleg. A kapitalizmus lényege, működésének egyik alapja éppen a különféle résztőkék egymás ellen vívott állandó gazdasági háborúja: „mindenki harca mindenki ellen”. A tőke lényegéből fakadóan imperialista: lételeme a hódítás, az újabb piacok megszerzése. Szükségszerű a háborús gócok kialakulása. És a tőkés frakciók harcában mindig a proletárok húzzák a rövidebbet. A háború mindennapjainkban is folyik: amikor munkára kényszerítenek bennünket, amikor egyre nehezebb puszta létünk fenntartása… Időnként azonban a kapitalista „béke” háborúját a nyílt háború váltja fel.

A háború mindig a proletariátus érdekei ellen folyik!

Mit is jelent ez a mindennapokban?

- halál a frontokon és a lövészárkokban…

- halál a hadifogoly-táborokban…

- halál a menekülttáborokban, az úttalan utakon, a jeltelen tömegsírok szélén…

- halál otthon, a lebombázott házak romjai alatt…

- sorozások, mozgósítások… hogy rákényszerítsenek minket egymás lemészárlására, proletártestvéreink legyilkolására a tőke érdekében…

- a munkakényszer bevezetése, a munka militarizálása, intenzitásának fokozása…

- éhínség, nyomor, árdrágulás, áruhiány…

Ez a valóság, amely tisztán megmutatja, hogy a háború a proletariátus, annak érdekei és harcai ellen folyik. A jelenlegi háború csak egy újabb epizód azon támadások sorában, amelyeket az egész világot behálózó kapitalista Állam a proletariátus ellen intéz. Ez az x-edik háború sem más, mint a kizsákmányolás kapitalista világának legtisztább terméke.

A jugoszláviai háború egy újabb lépés a még általánosabb háború felé, mivel „elfogadtatja” (terrorista módszerekkel és állandó zsarolással) azt a tényt, hogy a háború „természetes” megoldása a társadalmi válságoknak. A proletárok többsége ma még passzívan szemléli a tévéképernyőn a mészárlásokat. Mivel a válság „természetes”, a munkanélküliség, a nyomor és mindenféle áldozathozatal is „természetessé” válik. Már nem lázadsz, és kezded elfogadni, hogy feláldozd magad.

Így aztán hamarosan a frontra induló vonaton találod magad!

Ez nem meglepő, hiszen ma a proletariátus többsége, különösen Európában, a hazafiság és olyan egyéb burzsoá ideológiák foglya, mint például a pacifizmus, az antiimperializmus vagy az antifasizmus (melyek mind a demokráciának, a tőke társadalmi rendjének védelmezői). A nemzetközi proletariátus ma még nem képes saját kommunista programjával megerősíteni forradalmi lényegét – felismerni saját céljait és eszközeit.

Amíg csak passzív fogyasztói és nézői vagyunk saját nyomorúságos életünknek, amíg „hasznos idióták” maradunk, addig minden megtörténhet velünk. A mai jó állampolgárok holnap valamilyen idétlen okból gyilkolászni kezdik egymást. Szomszéd a szomszéd ellen, munkatárs a munkatárs ellen, proletár a proletár ellen…

A „normálissá” váló háborús helyzet, az állandósuló fenyegetés terrorizálja, megfélemlíti nemcsak a háborúban konkrétan részt vevő – és a környező – országok, hanem az egész világ proletárjait. És a kapitalizmus – miközben háborúkat robbant ki – a békéről, az emberiességről beszél. De a humanitárius kampányok, a segélyakciók stb. amellett, hogy rengeteg eladhatatlan árunak teremtenek piacot – a zsarolás eszközei, amelyek segítségével a proletariátus feletti ellenőrzést akarják megerősíteni.

Ma Jugoszlávia az elsődleges háborús góc Európában. Ennek számos oka van, de az egyik legfontosabb, hogy a nyolcvanas évek közepétől a jugoszláviai proletárok heves ellenállást fejtettek ki az Állam megszorító intézkedéseivel szemben. A háború jelentősen kiteljesedett a kilencvenes évek elejéhez képest: beavatkozott a NATO, Magyarország hadviselő országgá vált, a nemzetközi tőke rávetette magát az ottani proletárokra. Ennek közvetlen oka az 1997-ben kezdődött albániai proletárfelkelés volt. Albániában azóta sem sikerült a Rend helyreállítása. Ma a burzsoázia igyekszik a forradalom veszélyét megszüntetni: imperialista háborúba kényszeríti a proletárokat, nacionalista célokat tűzve ki eléjük. A harcokban a „szerbeket” az „albánok” ellen uszítják, hogy elrejtsék: a valódi frontvonalak nem a „nemzetek”, hanem a két osztály, a proletariátus és a burzsoázia között húzódnak.

Az UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) éppen úgy a burzsoázia államának része, mint az összes többi szembenálló frakció. Bizonyítja ezt nacionalizmusuk, kényszersorozott hadseregük, amely épp úgy terrorizálja a proletárokat, mint a szerb rendőrség, koncentrációs táboraik (amelyeket ők „menekülttáboroknak” hívnak), amelyekben az UCK-terrorlegények összegyűjtik a még hadrafogható proletárokat, és a frontra, a halálba küldik őket.

Mi, kommunisták, szemben állunk minden oldallal, a szerbek és az albánok, a NATO és az egész Nemzetközi Közösség ellen, minden állam és minden burzsoá frakció ellen vagyunk.

Nekünk nincs hazánk!

Hazafinak lenni annyi, mint gyilkosnak lenni!

Magyarország frontországgá változott. Számíthatunk:

- a háború kiterjedésére – hiszen már ma is folyik a tartalékosok mozgósítása, a polgári védelem felkészítése stb.

- a háborús helyzet állandósulására

- a nacionalista uszítás fokozódására, az irredentizmus terjedésére (ma a Vajdaság, holnap Erdély, Szlovákia, Kárpátalja…)

- áremelésekre, megszorító intézkedésekre, a háborúra való hivatkozással

- a proletárok fölötti ellenőrzés szigoródására, a hivatalos (rendőrség, szekusok stb.) és nemhivatalos (fasiszta bandák) állami terror fokozódására…

HARC A HÁBORÚ ELLEN = HARC A KAPITALIZMUS ELLEN!!!

Nem vagyunk erőtlenek: a proletariátus története során számtalanszor szembenézett már hasonló problémákkal. Vissza kell vennünk osztályunk elködösített emlékezetét, fel kell használnunk harcainkban, és megelőzni azt, hogy a régi hibákat újra és újra elkövessük, és birkaként vonuljunk a kapitalista mészárszékre! Tudjuk, hogy harcunk valóságos célokat tartalmaz, és magából az életből ered. El kell pusztítanunk a nem-életet, a nyomort, a kizsákmányolást!

Csakis saját erőnkre támaszkodhatunk ebben a harcban, a proletariátus erejére. Mi mindenekelőtt azt a burzsoá frakciót támadjuk, amelyikkel közvetlenül szembesülünk, „saját burzsoáziánk” ellen küzdünk. Az internacionalizmus nem azt jelenti, hogy „minden proletárért teszünk valamit”, hanem azt, hogy azonosak az érdekeink, és így ugyanannak a küzdelemnek részei vagyunk, mint a Szerbiában, Koszovóban, vagy a világ bármely részén élő proletárok. A forradalmi defetizmus harc a „saját burzsoáziánk” ellen – a teljes burzsoá rend ellen!

Proletártestvér! Ne hagyd, hogy a tőke átverjen! Szervezkedj a kapitalizmus ellen! Szabotáld a termelést! Dezertálj a hadseregből! Fordítsd fegyvered a valódi ellenség ellen!

Olvasd, terjeszd, vitasd meg társaiddal ezt a röpcédulát!

MILOSEVICS = UCK = NATO!

LE MINDEN ÁLLAMMAL!

ÉLJEN A KOMMUNISTA VILÁGFORRADALOM!!!



Internacionalista Proletárok





II.



A KURDISZTÁNI PROLETÁROK HARCA A MI HARCUNK!

Nyolc évvel ezelőtt, 1991 februárjában forradalmi felkelés tört ki a Közel-Keleten. A sok éves („Irak-Iráni”) háborúba belehajtott proletárok tízezrei ismerték fel, hogy az egyetlen út, amely minden háború, nyomor, kizsákmányolás megszüntetéséhez vezet, a társadalmi forradalom a Tőke, az Állam, a kizsákmányolás ellen. Nem kértek a kapitalizmus háborújából, mint ahogy a békéjéből sem: „A háborúban ontják a vérünket; a békében szívják” – fogalmazták meg a kurdisztáni proletárok.

A Tőke bombázókötelékei azonnal készek voltak, hogy demokratikus bombáik tonnáit a lázadó proletariátusra szórják. Az úgynevezett „Öböl-háború” nem Irak és a „szövetséges erők” között folyt, hanem a burzsoá Állam (a világ összes állama, a kapitalista rend fenntartása) és a proletariátus között. A kapitalizmus, beszéljen bármilyen nyelven is, mindig kapitalizmus marad: állandó háború ellenünk! Úgy kényszerítenek munkába minket, ahogy háborúba hajtanak! Az összes tőkés erő, az USA és az ENSZ, Oroszország és Irak, Magyarország és Szíria… egyesült ereje támadt a proletariátusra. A tőke különféle frakciói – nemzeti ellentétekre való tekintet nélkül – ismét bebizonyították: bármikor készek egyesíteni erejüket a harcoló proletariátus szolidaritásával szemben. Az 1991-ben kirobbanó lázadás leginkább Irak területét érintette. Nem „kurdok”, „arabok”, „perzsák”; nem „szunniták”, „siiták” vagy „keresztények” álltak egymással szemben, hanem proletárok harcoltak a burzsoáziával.

A munkás nemzetisége nem francia, angol vagy német, hanem maga a munka, a szabad rabszolgaság,… önmaga eladása. A munkás fölött álló kormány nem francia, angol vagy német – hanem maga a tőke. A haza levegője nem francia, angol vagy német számukra – hanem a gyárak füstje. A föld, amit birtokolnak, nem, francia, angol, vagy német – hanem egy sírgödör, hat láb mélyen a föld alatt!!!” (Marx, 1845)

A tőke, mint mindig, akkor is mindent elkövetett, hogy osztálytestvéreink harcait elhallgassa vagy meghamisítsa. A kapitalisták attól rettegnek legjobban, hogy a világ más részein élő proletárok rádöbbennek arra, hogy harcuk egy és ugyanaz mindenhol. Vallási zavargásokról beszéltek, harcról egy „őrült diktátor” ellen, a „kurdok önrendelkezéséről”… De nézzük meg a tényeket!

A forradalmi mozgás 1991 február 26 és 28 között kezdett el körvonalazódni Irakban, először annak a több ezer fegyveres dezertőrnek a jóvoltából, akik Bászra és a környező városok között kóboroltak, miközben a központi államapparátus kezéből lassan kicsúszott az irányítás. Március 4-én a mozgalomban minőségi lépés következett be, amikor a Kuvaitból visszatérő tankok tüzet nyitottak a rendszer jelképeire. Összetűzések robbantak ki Bagdad több pontján. A szövetségesek persze pontosan ezeket a részeket bombázták. Március 4-e és 6-a között a felkelés tovább terjedt Nasiriah, Amara, Najaf, Karbala, Hima és Kut városokra… Március 7-én a fegyveres proletárok lerombolták a rendszer egyik legfontosabb erődítményét Szulejmániában. 8-án Kalar következett, 9-én Koja, 10-én Shatlana. 11-én Arbilban is felkeltek a proletárok, és másnapra az egész terület a kezükben volt. Március 13-ára az utolsó baathista (Baath: az iraki állampárt) ellenállási góc is megsemmisült Akrában, majd Duhokban és Zakhoban…”

Még sorolhatnánk tovább a harc eseményeit, de ennyi is elég talán érzékeltetni azt a hatalmas erőt, amellyel a lázadás kitört. A világ burzsoáziája egy testként fordult a proletárok lázadása, osztályunk autonómiája ellen!

A Kurdisztánnak nevezett terület négy ország, Törökország, Irak, Irán és Szíria területén fekszik. A burzsoázia remekül felhasználja ezt a számára előnyös tényt a proletárok megosztására és elszigetelésére. Pedig ebben a térségben valójában proletár felkelés folyik a kapitalizmus megdöntéséért.

Miközben azt próbálták meg elhitetni velünk, hogy vallási zavargások folynak, a sajtó, egy őszinteségi rohamában, így kommentálta az eseményeket:

Az összes pusztításért az anarchisták és szabotőrök a felelősek… anarchisták és szabotőrök műve volt az egész. Whiskyt ittak a mecsetekben és szeretkeztek…” (Independent, 1991 július)

Miközben egy őrült diktátorról szövegeltek nekünk, leállították a túlbuzgó Schwarzkopf tábornokot, aki Szaddám megbuktatására törekedett: „Szaddam esetleges bukása a felfordulás növekedését eredményezhetné. Ez semmiképpen sem hozható összhangba az Egyesült Államok érdekeivel a térségben” – szólt az ukáz. A kép világos: az igazi ellenség nem Szaddam – akit egyébként a nyugati országok fegyvereztek fel korábban abban a reményben, hogy segít megakadályozni a „felfordulást” egy másik országban, Iránban csakúgy, mint Irakban, hanem a „felfordulás”, a proletárok lázadása.

Kurd mozgalomról beszélnek, de elhallgatják előttünk, hogy a lázadás nem Kurdisztánból indult ki, hogy benne nemzetiségre való tekintet nélkül vettek részt a proletárok, hogy az összes kurd nacionalista szervezet, beleértve a sztálinista-nacionalista Kurd Munkáspártot (PKK) is, minden erejével a lázadás befogásán, lenyugtatásán dolgozott, proletár militánsok ezreit mészárolva le. A proletariátus nem másmilyen államot akar; nem köztársaságot a monarchiák, „demokráciát” a „diktatúrák”, kurd államot az iraki állam helyett. A kurd parlament is parlament marad, a kurd burzsoázia is kizsákmányoló. A proletárok célja nem lehet kevesebb, mint a világméretű kommunista forradalom: ezzel kiengesztelhetetlenül szemben áll bármiféle állam, nemzet, stb. követelése.

Ma, 1998 vége óta újra felszállnak a tőke bombázói. A cél ugyanaz: stabilizálni a (jó öreg) Új Világrendet, leverni a lázadókat. Bagdadban zavargások törtek ki? Hamar a bombákat! Délen „vallási felkelésről” ad hírt a média (tudjuk, mit jelent ez): bombákat a déli területekre! Északon, Kurdisztánban még mindig forró a helyzet? Jöhetnek a légicsapások. Egy-két bomba még Irán területére is jut: értsenek belőle az ottani proletárok is…

De a burzsoázia fegyvertára nem merül ki a bombázásokkal. Reflektorfénybe állítják a PKK-t, és a párt vezetőjét, Abdullah Öcalant. De nézzük csak meg, ki ez az ember és mi ez a szervezet? A PKK egy kurd burzsoá nemzeti állam megalakításáért harcol, szocialista szlogeneket hangoztatva és ilyen jelképekkel feldíszítve. Öcalan nem is próbálja véka alá rejteni ezen szándékát: „Célunk egy föderáció megalapítása és a demokrácia megvalósítása a térségben. Ez a nemzeti kongresszus valamint az állami struktúrák létrehozását is jelenti.”

Mit hoz mindez a proletariátus számára? Munkát, kizsákmányolást, rendőrséget, adót… jól ismerjük ezt a hétköznapi életünkből. Az Öcalannal kapcsolatos szolidaritási demók, tüntetések, akciók nem a proletariátus akciói. Öcalan letartóztatása csak egy, a burzsoázia különféle frakciói közötti összetűzés eleme. A baloldali-nacionalista burzsoáziával való szolidaritással szemben mi az osztályszolidaritást erősítjük harcoló proletártestvéreinkkel a világ minden táján.

PROLETÁRTESTVÉR!!! NE DŐLJ BE A BURZSOÁZIA TRÜKKJEINEK! A HARCOK, A HÁBORÚK MINDENÜTT ELLENÜNK, PROLETÁROK ELLEN FOLYNAK. KURDISZTÁNBAN, ALBÁNIÁBAN, INDONÉZIÁBAN… A MI OSZTÁLYUNK HARCOL A BURZSOÁZIA ELLEN!

A NEMZETKÖZI SEGÉLY = A PROLETARIÁTUS LEFEGYVERZÉSE ÉS ELNYOMÁSA.

KURD NACIONALISTÁK = PKK = SZADDAM = ENSZ…

MINDEN HAZAFI GYILKOS!

A KURD PARLAMENT ÉS MINDEN ÁLLAM ELLEN: ÉLJEN A VILÁGMÉRETŰ TÁRSADALMI FORRADALOM!!!



Internacionalista Proletárok