Adj vért!


Adj vért! - szólítja fel a korán kelőket a Vöröskereszt a reggeli hirdetésében. A burzsoázia komolyan szokta venni felhívásait, ugyanis a humanista gesztuson túl előrevetítették, hogy valójában megcsapolnak bennünket és még intenzívebben fogják vérünket venni. Korunk vámpírjai már nappal sem félnek.

A 2006-os választásokat a szociáldemokrata-liberális fél nyerte, így az MSZP besepri az ezzel járó 969.2 millió forintos állami támogatást, ahogyan a liberálisok a 282 milliót, és indul a sáskasereg felzabálni a jövőnket. Az államháztartási hiányra hivatkozva ősztől brutális áremeléseket helyezett kilátásba a kormány. A jobboldali ellenzéknek kapóra jött, hogy a szociáldemokrata-liberális oldal úgy nyerte meg a választásokat, hogy nem közöltek pontos államháztartási, illetve eladósodási adatokat – így most az előbbieknek nő a népszerűségük és az őszi önkormányzati választások esélyét illetően megújuló önbizalomra tett szert eme konzervatív siserehad. Május elsején kidugták az utcára a pofájukat a szakszervezetek is: a „munkaadók” törvénysértő magatartása ellen hívták sétálni azt a néhányszáz behülyített munkást, akik csak a szakszervezeteken keresztül képesek lélegezni, s akik „tisztes bérekért” emelték fel szavukat. Az Attac bolsevik humanistáinak pojácái együtt vonultak fel a szakszervezetekkel, amelyek egymással rivalizálva karneváloztak. Rivalizálásuk hátterében a taglétszám-emelés, az ezzel járó tagdíjbeszedés áll és a megerősödésüktől függő lobbizási lehetőségek kibontakoztatása.

Ma minden negyedik bérmunkás, tehát egymillió kizsákmányolt robotol a feketemunka igájában. Ezek a munkásosztálybeliek az abszolút kiszolgáltatottak, akiket semmiféle burzsoá jog nem illet meg, ha elérik a nyugdíjkorhatárt (amit többnyire amúgy nem érnek el). Nyugdíj nélkül maradnak, egészségügyi biztosítás nélkül, aztán pedig a test ördögei – a betegségek nevető kapitalista bacilusai tivornyáznak rajtuk. Adj vért, hogy a burzsoá üzem tovább üzemeljen! 2006 első negyedévében a munkahelyek, e démoni kripták, a hivatalos jelentés szerint 4600 esetében hágták át a munkaidőre vonatkozó előírásokat és hosszabbították meg önkényesen ottlétünket. Naiv számok ezek, hiszen valójában ellenőrizhetetlenül sok a kifizetetlen túlóra és a megkurtított fizetés. A szakszervezetek törvényességet követelnek a munkahelyeken. Ezzel szemben mi a proletariátus önszerveződési folyamatának dialektikáját szeretnénk élvezni - égő parlamentet és börtönöket, kiégett bankokat és felégetett kapitalizmust akarunk látni!

A magyarországi burzsoázia általában alulmaradt a volt bolsevik zóna országaival szemben a regionális beruházásokért való versenyfutásban. Hiszen ahhoz, hogy e térség EU - konform lehessen számtalan kölcsönre, beruházásra volt s van szüksége az uralkodó osztálynak. Új autópályák épültek és épülnek folyamatosan, hogy a szó szerinti tőkeáramlás felgyorsuljon. A forinttal való spekulációk, a bérek csökkentésével bezsebelt nyereségek azonban nem állnak arányban a költségvetési -, és az államháztartási hiánnyal, miközben a tőke vérfarkasai követelik magyarországi osztályostársaikon az elmaradások kiegyenlítését. Eközben tartósan tovább romlik a forint az euróhoz képest, ami csak súlyosbítja a gazdaság helyzetét. A magyarországi burzsoázia devizaadóssága tetemes, ami tovább növeli az adósságot, az import megdrágul az export jövedelmezősége csökken. Magyarország erősen importfüggő, ezért a behozatal drágulása kedvezőtlenül érinti a költségvetést, amit az előbbiekből kifolyólag nem ellensúlyoz az exporton elért árfolyam-nyereség. Az itt keletkező károkat és elesett bevételek hiányát áthárítják ránk.

Gondjaik orvoslására ősztől a kormány drasztikusan emeli az árakat a hétköznapi élet minden területén. Folyik a versenyfutás a tőkések között, miközben tovább nyomorodik a munkásosztály. A burzsoáziának növelnie kell bevételeit, így a legalacsonyabb adókulcsot az általános forgalmi adó estében és a jövedéki termékek adóját 15%-ról 20%–ra emeli, de emelkedik még a levegővétel ára is és az égvilágon minden: közlekedés, benzin, dohány, alkohol, gáz, villany, élelmiszer, stb. Általánosságban 10 és 30% között ingadoznak az áremelések. A kormánynak fokoznia kell a termelékenységet és csökkenteni a munkanélküliséget (amelynek növekedése egyértelmű, ezért az aktívan dolgozót terhelik tovább), a feketemunkát, hogy növelhessék bevételüket. Ehhez azonban minimálbérstopot kell bevezetniük. Adj vért! Gyógyszeráremelés, meghosszabbított munkaidők. Felsőoktatási tandíj bevezetése, felgyorsított bírósági ügyintézés, adóhatósági rajtaütések (ennek érdekében 500 új adóellenőrt vett fel az adóhatóság), hogy a burzsoázia minél előbb megnyerhesse pereit, te meg fizess és fizess. Adj vért, hogy vámpírjaink élvezzék elidegenedett flörtjeiket bankjaikkal, elszeparált kéjlakjaikban, miközben mi is „élvezhetjük” a földrengések, árvizek, hőguták valóságát, amelyet a kapitalizmus folyamatosan kitermel.

Az egyik kereskedelmi tévé nemrég felmérést készített arról, hogy szükségesek-e a „gazdasági reformok” és az ezzel járó megszorítások (valódi nevén a munkásosztály erőteljesebb kizsákmányolása). A 6038 válaszoló 84 %-a azt felelte, hogy igen! Vagy csupa burzsuj válaszolt a kérdésre és akkor érthető ez a reagálás, vagy pedig bedőlnek a Kánaán ígéretének, ami a jövőbeli üdvözülés fejében előbb áldozatokat kíván – így előbb „éhen halnak”, hogy majdan az új tőke-istenség, kit Molochnak neveznek, magasabb életszínvonalra emelje őket. Ezzel szemben sorozatosan zárnak be gyárak és üzemek a szolnoki Henkel gyártól a Pécsi Mizo tejüzemig, folyamatosak az elbocsátások, pl.12500 bérmunkás kirúgását tervezik az államilag alkalmazottak közül, az oktatás területéről egyes jelentések szerint több tízezer munkást akarnak elküldeni. A felsorolt intézkedésektől az idén 350 milliárd, jövőre 1000 milliárd forintos többletbevételt remél a burzsoázia.

A hatalomváltás éveitől kezdve nyomon követhetjük a magyarországi burzsoázia vesszőfutását (csak a legfeltűnőbb példák közül néhány): az úgynevezett taxisblokád idején előkészítetlenül végrehajtott üzemanyagár-emelés, a dilettáns módón végrehajtott bankkonszolidációk, a négyes metró építésének leállításából származó veszteség, az elkapkodott privatizációk, a fedezetlen fizetésemelések, a megszaporodott autósztráda építések sorozatai szülték azt az eladósodási hullámot, amely ma tovább növeli a munkásosztály nyomorát. Ennek elkendőzésére tovább adagolják a nacionalizmust: közeledik az 56-os proletárforradalom 50-ik születésnapja, így a nemrég itt járt amerikai elnök méltatta az akkori „nemzeti szabadságharc”-ot. Ez a jól kifundált marketing politika is erősíti a nemzeti büszkeséget (és a bolsevikok és szocdemek, nácik, konzervatívok és liberálisok szent családját) és tovább firkálhatják ocsmány krónikáikat mitológiai lexikonjukba a kapitalizmus historikusai. Bush szónoklatának „kedélyes nagyszerűségét” közvetlenül beárnyékolja a tőke irtóhadjárata az iraki proletariátus ellen. (Ahogyan a magyarországi proletariátus harcolt a kapitalizmus ellen, úgy az iraki, a mexikói, chilei, afganisztáni és más testvére küzd a tőke pokla ellen elszeparálva, magára hagyva). Adj vért, hogy a helyi szinten jelentkező problémákat ne hozzák összefüggésbe a tőke általános válságával, amely nem ciklikus, hanem permanens. Adj vért, hogy a franciaországi proletár megmozdulásokat ne kapcsold össze önnön nyomoroddal, hogy a Latin-Amerikában folyamatosan zajló tüntetések, sztrájkok, lázadások csak médiaesemények legyenek számodra, és hétfő hajnalban pontosan lépj be az elidegenedés csarnokaiba.

Magyarországon még júniusban sztrájkoltak a diósgyőri kohászok, akik béremelést követeltek, sztrájkkészültség volt a légiforgalmistáknál is, de egyelőre halasztódik a munkabeszüntetés. Az imént zajlott le az országos szakszervezeti szövetségek által meghirdetett demonstráció a kormány megszorító intézkedései ellen: 4-5 ezer betonra égett tiltakozó adott hangot elégedetlenségének. De csak a kormány ellen protestáltak, a demokráciába vettet hitük egyelőre még töretlen. Ugyanakkor megjelentek az első ténykimondók, akik a maguk visszafogott nyelvezetével már úgy bírálták a kormányt, hogy rámutattak arra, hogy a fennálló társadalmi berendezkedés a burzsoáziának kedvez: „Nem kell félnie a jómódúaknak, akik egy év alatt annyit keresnek, mint az átlagember egész élete során”. Pontosabb fogalmazást és máris helyben vagyunk! Emellett nyomul a szélsőjobboldali ellenzék is, amelynek aktivistái mindenütt jelen vannak és amely ugyanúgy képtelen a kapitalizmus problémáival mit kezdeni mint baloldali ikertestvére - ugyanis nem regionális specialitásról van szó, hanem általános tendenciáról.

A kapitalizmus rendszere egyre profitéhesebb, szolgáltatásait az élet minden területére kiterjeszti, ugyanakkor „takarékoskodik” és próbál minél kevesebb kizsákmányoltat alkalmazni, és azokat mindinkább megterhelni. Világszerte nőtt a kapitalista társadalom munkaerőpiacáról kiesők száma, a kukázók és éhenhalásra ítéltek serege. Másrészről a kapitalistáknak szükségszerűen mind több új kizsákmányoltat kellene robotba állítaniuk, hogy növeljék általuk a termelési potenciálokat és a fogyasztás mértékét. Dilemmájukat nyilvánvalóan nem tudják megoldani. A világméretekben növekvő munkanélküliség mellett ott vannak a tőkések háborúi, járványai, az ökológiai apokalipszisek, amelyeknek passzív áldozatai mi munkások vagyunk. Az egész gépiessé alakított életünk rámegy a mindennapos újratermelődés megszervezésére: a munkára, a fogyasztásra, a fegyelem elviselésére, kiüresedett kapcsolataink fenntartására, a jövő munkaerejének iskoláztatására, nevelésére. A burzsoázia etikája által idomított házi ebekké válunk, a hamis tudat tárgyait használó elidegenedett mechanizmusokká. A kapitalista globalizációt az a vágy hajtja, hogy a munkásság erejét gyengítse, ezért megkísérel decentralizálni, megosztani és egymás ellen fordítani minket (általában elég sikeresen…). Tagadnia kell tagadását, hogy önmagát állítani tudja, meg kell osztania és el kell szeparálnia a munkásokat, mert ez létének elengedhetetlen előfeltétele. Az úgynevezett békeidőben több háború van, mint valaha, tehát ideje felülkerekednie az internacionalizmusnak és a siránkozás hulláját átlépve elpusztítani a kapitalizmust. Minden egyes proletárinformációnak, vitának, elemzésnek, tisztázásnak, felkelésnek, szabotázsakciónak, sztrájknak, osztályharcos tevékenységnek inkább előbb, mint utóbb találkoznia kell osztályunk önszerveződésének „országútjain”: önmagunkat a kommunista program alapján organikusan centralizálva kell, hogy tudjuk megszervezni, hogy többet ne beszélhessünk országokról, országutakról, határokról és egyéb korlátokról! Ennek szellemében írtuk meg mostani beszámolónkat is. Avanti!

Barikád Kollektíva

2006. július